Back In Black
2012.06.16. 23:30, Shaera
Én vagyok. Emlékszik még rám valaki? Nem? Jó.
Pedig egyébként az utóbbi két hónapban rettentően aktív voltam blogolás terén, és ez most nem irónia. Tényleg, majdnem mindennap posztoltam valamit... Tumblr-re. Ja hogy úgy. Nem tehetek róla de valamiért sokkal egyszerűbb elolvasni mások pármondatos írásait meg nézegetni a képeiket, és csak nyomkodni hogy reblog, reblog, reblog, néha esetleg hozzáadva egy-egy omg-ot vagy this-t vagy truth-ot, mint összeszedni a saját gondolataimat és írni egy olyan igazi hamisítatlan jóóó hosszú blogbejegyzést ide. És persze az előbb csak túloztam, a Tumblr-öm valójában sokkal de sokkal tartalmasabb ennél. Aki nem hiszi járjon utána... kivéve hogy nem adom meg a címét, legalábbis még nem. Aki ügyes úgyis kinyomozza, mint ahogy ezt a blogot is annyian lenyomozták már mióta létezik. Nem mintha ez zavarna mert úgyse vallják be, úgyhogy a kínos szembesítés elkerülése garantált. És hogy mégis miről posztolok Tumblr-re, you might ask. Hát igen. Abba az érdekes szituációba kerültem amiben még sosem voltam azelőtt. Az már biztos nem újdonság senkinek hogy amikor valami nagyon jó történik velem, vagy megismerek valamit ami azonnal megtetszik, akkor nem okoz különösebb gondot hogy ezt rengeteg pozitív jelző és örömujjongás kíséretében a világ tudomására hozzam. Most viszont megtörtént az amire a legkevésbé sem számítottam: megismertem valamit ami nagyon nagyon nagyon megtetszett, úgy is mondhatnám hogy menthetetenül beleszerettem mert még ez sem lenne túlzás, és egyszerűen képtelen vagyok írni róla. Pedig elhihetitek, megpróbáltam. Leültem, gondolkodtam... és csak gondolkodtam és gondolkodtam, de akárhogy erőltettem az agyam, nem bírtam összerakni egy értelmes mondatot sem ami akár a legkisebb mértékben kifejezte volna azt a mérhetetlen örömöt és boldogságot és mostanra már függőséget amit ez íránt a bizonyos dolog iránt érzek. Nem tudom miért... nem ment. Még mindig nem megy, pedig lassan már egy hónap eltelt azóta. És ha most valaki épp a Concerto vagy a LiveSound honapján keresgél, lázas igyekezettel próbálva megfejteni hogy mégis milyen koncerten voltam ami ezt a hatást váltotta ki belőlem... nem, nem koncert volt. Hanem egy film. Pontosabban... hát igen, a sztori, ahogy az ilyenkor lenni szokott, nem ilyen egyszerű. Mert igazából nem egy film hanem öt, és mostanra már nyilván mindenki aki csak feleannyi időt tölt a neten mint én kitalálta hogy miről van szó. Aki meg nem, az se ijedjen meg. Nemsokára visszajövök és elmesélem, ha kell, erőszakkal húzom ki magamból a szavakat hozzá. Megcsinálom, mert életem utóbbi 6 évének minden fontos pillanatát dokumentáltam itt, és nincs az a pénz hogy pont ezt hagyjam ki. Csak egy kis időt kérek.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum