What goes up...
2012.04.16. 23:57, Shaera
...must come back down really fast to hit you on the head.
Emlékeztek amikor egyszer azt írtam, sosem szabadna túl hangosan örömködnöm az életem tökéletessége felett mert olyankor tutira történik valami ami legalább olyan kiábrándító? Hát, úgy néz ki ideje lenne elkezdenem megfogadni a saját tanácsaimat. Ma ugyanis anyut kirúgták a munkahelyéről. És ezzel ha nem is omlott össze minden körülöttem, de azért más perspektívába kerültek bizonyos dolgok. Anyu ugyan megnyugtatott hogy ettől még nem leszünk bajban, hiába esett ki az ő fizetése, van pénzünk. De azért mégis... elkezdtem gondolkodni. Itt van rögtön ez az egész London-dolog, ez most nagyon nyomja a szívemet. Nem tudom pontosan mennyibe volt de ha csak a font árát nézzük, akkor erősen a félmillió felé tendál ez az egy hét. Ami teljes egészében az én ötletem volt, én erőltettem, mert ugyebár megengedhettük magunknak... ezt el is mondtam most anyuéknak és azt mondták ne beszéljek hülyeségeket, ennek semmi köze nincs semmihez. Oké. Jó. Na és a koncertek amikre járok, meg a CDk/könyvek amiket csak úgy megveszek ha kedvem tartja? Sosem mentem bele részletesen az anyagi helyzetünkbe mert tulajdonképpen senkinek semmi köze hozzá, de az azért talán már világos mindenki előtt hogy nem élek éppen nyomorúságosan. Igaz, a fényűzés sem jellemző ránk. Nincsen kertes házunk hatalmas medencével, nem költünk több százezreket luxuscikkekre és a szüleim sem keresnek milliókat havonta, de jól élünk. Ennek persze oka van: 30-40 évnyi spórolás mindkét szülőm részéről. Ezért volt nekem mindig furcsa ha valaki azt mondta, meg kell várni a fizetését mielőtt meg tud venni ezt vagy azt. Nálunk ez sosem így működött, nem éltünk hónapról hónapra. Amire kellett pénz, arra mindig volt, és ezért hálát adok a szüleimnek mert simán csinálhatták volna úgy ahogy sokan mások, hitelből vásárolt lakással és a többi, csakhogy ők nem olyanok. Egész életükben spóroltak hogy nekünk gyerekeknek mindenből a legjobbat tudják megadni, ugyanakkor mégsem lettünk elkényeztetve. Éppen ezért nem jelentene katasztrófát az életvitelünkre nézve ez az elbocsájtás, csak hát a pénz azért idővel fogy, és ki tudja hogy anya talál-e másik munkát. Túl van az ötvenen és sosem járt egyetemre. Ettől függetlenül rettentően okos és talpraesett nő, csak hát ez manapság nem sok mindenkit érdekel ha nem tudsz fölmutatni egy jól hangzó diplomát. És akkor ott van még apa is aki tulajdonképpen már nyugdíjas, ha őszinték akarunk lenni egyikünk sem érti hogy miért hagyják a cégnél hogy még mindig ott dolgozzon. De egyelőre hagyják... egyelőre... na és aztán? Ezért vagyok most nagyon megijedve. Nem a saját tökéletes kis életemet féltem, hanem a családomat. És főleg anyát. Csak imádkozni tudok hogy képes legyen megbirkózni ezzel.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum