The Plan2011.10.28. 20:34, Shaera
Skid Row - I Remember You
Hatalmas nagy terveim vannak, ó igen.
Eldöntöttem hogy idén először tényleg megünneplem a Halloweent. Na nem úgy hogy beöltözök Vince Neil-nek és cukorkát kunyerálok a szomszédoktól... bár nem mondom, az ötlet elgondolkodtató :D Nem, egyszerűen csak arra gondoltam hogy végre megnézek minden olyan, az alkalomhoz illő filmet amiket már régen meg kellett volna. Úgyhogy néhány nappal ezelőtt leültem és elkezdtem írogatni hogy mikre is gondolok, és annyira belelendültem hogy a végére sikerült egy olyan listát összehoznom amennyi filmet normál esetben egy év alatt sem nézek meg (bár ezen jövőre változtatni fogok, de erről majd máskor mesélek). Elég változatos lista lett, halloweeni tematikájú filmek, misztikus thrillerek és teljesen szimpla horrorfilmek egyaránt vannak rajta. Gyanítom néhány még úgy is ki fog maradni hogy hétfőtől szünetem van és ha akarom akkor az egész hetet erre szánhatom, de ami igazán érdekel és fontos az mind sorra fog kerülni. Úgyhogy nem is csigázom tovább a népet, íme a terv.
1. The Crow Ezt persze már láttam de nála tökéletesebb Halloween filmet keresve sem találni, és amúgyis imádom, úgyhogy kezdetnek tökéletes lesz.
2. Nightmare Before Christmas Akár el is áshatnám magam a patakparton amiért ezt még nem láttam, de most itt a nagy alkalom.
3. Corpse Bride Egyszer láttam de akkor hibás volt a kép, és különbenis muszáj volt annyi Tim Burton filmet belesűrítenem a listába amennyit csak bírtam, mert bűntudatom volt amiért az Álmosvölgy legendája most kimarad. Nemrég ment a tv-ben és nem akarok ráunni :S
4. Halloween A kicsit langyos bevezető után egy reményeim szerint idegborzoló horrorfilm, ami alap a műfajban és ami eddig valamiért kimaradt.
5. Halloween II Értelemszerűen.
6. Halloween III - Season of the Witch Ezt már évekkel ezelőtt letöltöttem amikor megtudtam hogy innen származik a híres "Happy Happy Halloween" dalocska, aztán sosem néztem meg. Egyébként összesen 10 Halloween film létezik, de úgy döntöttem most bőven elég lesz az első három.
7. Addams Family Szintén klasszikus, gyerekkoromból rémlik is valami belőle de hát az mikor volt már.
8. Silent Hill Ismétcsak elbujdosok amiért még nem néztem meg, pedig évek óta megvan és a játéksorozatot is imádom, de hát...
9. The Shining Ha minden igaz nincs félnivalóm tőle mert pontosan tudom hogy miről szól, és nem hinném hogy parább lenne annál amit a könyv olvasásakor elképzeltem a fejemben.
10. Sixth Sense Na ez az ami szerintem inkább thriller mint horror kategória, persze honnan is tudnám ha még nem láttam.
11. Nightmare on Elm Street Talán a legklasszikusabb horrorfilm a világon, éppen ideje megtudnom hogy pontosan miért. Egyébként szintén van vagy ötmilliárd része de én most megelégszem a legelsővel.
12. Beetlejuice Mondom hogy Tim Burton :D Emlékszem hogy ezt kiskoromban nagyon gusztustalannak találtam, de változnak az idők... :P
13. Lake House Igazából az összes közül talán ez izgat a legjobban. Kicsit elüt a többitől mert ez tulajdonképpen egy romantikus film, Sandra Bullock, Keanu Reeves, de eszméletlenül érdekel. Már vagy 6 éve.
14. The Exorcist Yasssss :D
15. Queen of the Damned Elvileg egy szexi vámpírról szól aki rocksztár lesz, ki vagyok én hogy ne érdekeljen XD
16. The Ring Igen, még ezt sem láttam. Sosem voltam az a nagy filmbuzi.
17. Friday the 13th Szintén híres, szintén sokrészes, szintén kötelező. Reményem szerint mire végzek ezzel a listával (és még marad egy csöppnyi ép eszem) addigra már nekem is lesz egy akkora képem a dologról hogy be tudjak szállni a rettentően izgalmas Freddy vs. Jason vs. Michael vitába.
18. A Tale of Two Sisters Egy koreai horror nagyon érdekesnek tűnő történettel, remélem sikerül beszereznem keddig.
19. Dracula Őszintén szólva még nem döntöttem el hogy melyiket szeretném, a Lugosi Béla félét vagy a Christopher Lee félét (esetleg a Gary Oldman félét?), de hajlok az első felé.
20. Frankenstein Ez viszont egyértelmű.
21. Bloody Mary Ez saját felfedezés úgyhogy ajánlom hogy jó legyen :D
22. Seven Annyian ajánlották már hogy most már tényleg muszáj, még akkor is ha Brad Pitt. Ha Balázs azt mondja hogy érdemes akkor szinte biztos hogy érdemes.
23. The Amityville Horror Erről nem sokat tudok azon kívül hogy egy kísértetjárta (vagy valami hasonló) házban játszódik.
24. The Omen Szintén csak halvány elképzeléseim vannak róla.
25. Rocky Horror Picture Show Levezetésnek azt hiszem tökéletes :D
Ennyi volna. És ha mindezek után még nem lenne hányingerem a képernyőtől, mindig kéznél van a Resident Evil sorozat, amúgyis régóta tervezem hogy újranézem őket.
Aztán persze az is lehet hogy az egészből nem lesz semmi, és helyette csak ülök majd az elsötétített szobában, az élet értelmén töprengek és Black Sabbath-ot hallgatok. Majd meglátjuk. De jelenleg nagyon lelkes vagyok :D
|