Somewhere Alone
2011.10.27. 01:08, Shaera
Próbálok minél gyorsabban és rövidebben beszámolni erről a (fél) hétről.
Hajnali egy óra van és pont azon gondolkodtam hogy ha jót akarnék magamnak akkor mit kéne most csinálnom, és arra jutottam hogy hát semmiképpen nem a gép előtt ülni, úgyhogy ennek örömére megnyitottam a blogom és most írok. Persze annak is oka van hogy ezt miért engedhetem meg magamnak: nincsenek itthon a szüleim. Most éppen Pécsre mentek négy napra, és a múltkori alkalommal ellentétben most tényleg teljesen egyedül voltam mert a bátyám inkább a telken maradt a brátnőjével. Múltidőben mondom mert ez csak hétfőre és keddre volt igaz, most már persze itt vannak... de ez a két nap annyira jól sikerült hogy muszáj elmesélnem. Persze a "jó" fogalma mindekinek mást jelent, de nekem, akinek az ideális péntek este abból áll hogy az ágyamon fetrengve pötyögök a laptopon, maga volt a tökély. Először is felkeltem reggel, ez ugye erősen ajánlott. Aztán láttam hogy már nincs értelme bemennem az első órámra mert már nem érnék be időben, és ez egy olyan óra ahol már ha csak két percet késel akkor is beszól a tanár. Viszont otthon sem maradhattam mert akkor még itthon voltak anyuék és ők bármennyire engedékenyek is azért a lógást nem tolerálják, úgyhogy muszáj volt elmennem valahová. Mivel így volt még néhány órám skandi töriig a Mamutra szavaztam, és egy elég kellemes másfél órát töltöttem a Saturnban és a Libriben. Megint rengeteg olyan dolgot láttam amit szívem szerint azonnal megvennék de se pénzem nincs jelenleg se pedig hely a szobámban (hacsak nem akarom a könyveimet továbbra is a földön tartani, amit eredetileg kényszermegoldának szántam aztán mégis úgy maradt), úgyhogy maradtak a mély sóhajok és sóvár pillantások. Komolyan, nem is tudom miért járok ilyen helyekre, mindig ez van. Miután kinézelődtem magam erőt vettem magamon és elmentem egyetemre, ahol megtudhattam hogy Izlandon valódi trollok élnek és hogy nem érdemes bízni senkiben sem akit Olafnak hívnak. Aztán hazajöttem és hajnali fél háromig Doctor Who-t néztem. Akkor is csak azért hagytam abba mert felülkerekedett bennem a lelkiismeretem, bár így utólag már fogalmam sincs miért mert már akkor is tudtam hogy másnap csak négyre kell bemennem. Addigra meg ígyis-úgyis felkeltem volna. De azért így is épp eleget elértem egy nap alatt, megnéztem 12 részt, ez nálam rekord. Utána viszonylag hamar elaludtam, hogy aztán másnap egy hét kihagyás után mehessek spanyolra. Nagyon élveztem hogy hazafelé jövet már szinte teljesen sötét volt, Budapest ilyenkor eszméletlenül gyönyörű tud lenni. Főleg amikor a Margit-hídon megy át a villamos, és jobb oldalon ott a Parlament, bal oldalon a vár, középen pedig a Lánchíd, természetesen mindegyik kivilágítva... elképesztően szép, na. Köztudott hogy nem vagyok Budapest legnagyobb rajongója, de azért néha még mindig le tud nyűgözni. Az este aztán lényegében ugyanúgy telt mint az előző, azzal a különbséggel hogy most focit néztem a tv-ben, aztán pedig Sherlockot mert most ment le az utolsó rész AXN-en. Még mindig nem tetszik a magyar szinkron de azt hiszem lehetne rosszabb is, úgyhogy most kivételesen nem fogok panaszkodni. Este egy kis időre hazajöttek a bátyámék de aztán mentek is vissza, úgyhogy éjszakára megint egyedül maradtam. Úgy döntöttem hogy most a nappaliban alszom mert végülis miért ne, de viszonylag hamar megbámtam ezt a döntést amikor rájöttem hogy ott valamiért minden hangosabb. Ilyenkor ugyanis az ember felfigyel minden apró zörejre, mert nincs ami elterelje a figyelmét... a mi lakásunk pedig úgy recseg-ropog egész éjszaka mintha be akarna omolni. Persze ezt is csak azért hallom mert egyedül vagyok és ilyenkor minden apróságra felfigyelek, de még ennek tudatában is elég ijesztő volt. Ezért is alkalmaztam a jól bevált "ha a fejemre húzom a takarót nem találnak meg a szörnyek" elnevezésű módszert, és így sikerült is átvészelni az éjszakát. Aztán reggel felváltja kapcsolgattam ki anya ébresztőjét meg a sajátomat, az utóbbi annyira nem zavar mert a Summer of '69 az ébresztőm arra pedig egyenesen öröm felkelni, de előbbi az őrületbe kergetett. Csak pittyeg, pittyeg, és nem reagál semmire. Kivéve persze arra amikor felkeltem, akkor egyből abbahagyta. Ma egéybként nem mentem egyetemre mert az irodalmunk elmaradt, a svédet pedig átaludtam, de így is volt programom: mamához kellett elmennem, egyrészt hogy egyek valamit, másrészt meg hogy anyuéknak is hozzak kaját, ne neki kelljen holnap este főzőcskéznie. Most valahogy még a szokásosnál is jobban éreztem magam. Először is ettünk (a nagymamám csinálja a világ legfinomabb húslevesét, aztán pedig mákos tészta, nyamnyam), aztán pedig jó sok órán keresztül csak ültünk (pontosabban én feküdtem) és beszélgettünk, és most először volt az hogy még a mamának kellett rámszólnia hogy induljak el, ne sötétben kelljen hazamennem. Pedig sosem szeretek onnan eljönni, annyira megnyugtató és kellemes érzés abban a lakásban lenni, meg hát a mamát is imádom, és szégyellem is magam amiért olyan kevés időt töltök vele. De hát nem aludhattam ott mert nem úgy készültem, úgyhogy el kellett jönnöm. Nem sokkal utánam hazaértek Zsoltiék, és azóta is itt vagyok, bezárkózva a nappaliba, mert nincs kedvem kimenni hozzájuk. Holnap pedig hazajönnek anyuék, addigra valamiféle rendet is kéne rakni a konyhában, ami feltételezem megint rám hárul majd. Úgyhogy talán nem ártana most már elmenni aludni.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum