Most hallgatom meg egymás után kb. ötszázadszorra a Hot című számot és nem egészen értem hogy hogy mondhattam rá pár nappal ezelőtt hogy nem olyan jó mint az első album legtöbb száma. Vagy nem olyan dögös, fene tudja már mit mondtam. De hülyeség volt. Hazugság. Nem igaz. Ez a dal TÖKÉLETES. Vagy hát közelít hozzá. Ha eltekintünk az eléggé semmilyen gitárszólótól a közepén akkor mondhatjuk hogy tökéletes. Ha viszont klippel együtt hallgatjuk akkor fel sem tűnik hogy van benne gitárszóló mert csak arra tudunk koncentrálni hogy OLLI.
In other news, most már biztos hogy megyek FEZEN-re. Tegnap felmentem a honlapjukra megnézni a végleges beosztást, és szembesültem azzal hogy a Rhapsody tök korán lesz, úgyhogy ha minden jól megy utána még elérhetem az egyik utolsó vonatot. Főleg hogy a mostani helyszín konkrétan a vasútállomás mögött van. Így nem kell se szállást keresni, se állomáson éjszakázni, hanem itthon leszek már kora hajnalban. Amikor anyut beavattam ebbe a tervbe csak annyit kérdezett hogy ez pontosan mikor is lesz, egyébként nem ellenkezett. Úgyhogy ez is elintézve :D Egyébként azt is csak most tudtam meg hogy a második napon Richie Kotzen lesz az egyik fő fellépő. Egyszer őt is jó lenne látni de hát most erre nincs lehetőség. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg hogy elég gáz hogy a Rhapsody kvázi előzenekarként szolgál a Quimby előtt. De kivételesen ez a gázság most jól jön nekem úgyhogy eszemben sincs panaszkodni.)
Igazából most csak ennyit akartam. Befejezésképpen pedig íme a kedvenc Rhapsody számom.