Ezúttal nem magam miatt kérem a figyelmet.

Azért fogom most ezt megírni mert azt akarom hogy minél többen tudjanak róla. Az én blogom nem éppen tartozik az olvasott kategóriába, de az a kevés rendszeres olvasóm és akik majd a jövőben idetévednek és elolvassák ezt, reményeim szerint megértik hogy miért fontos ez.

1989. április 15. Hillsborough stadion. Liverpool szurkolók ezrei mentek el egy focimeccsre hogy szurkoljanak a csapatukért. 96-an sosem tértek haza. Egy fémkerítéshez szorítva, embertársaik által összetaposva végezték, mindezt azért mert senki nem figyelmeztette a tömeget előre hogy megtelt a szektor. Senki nem törődött vele. A rendőrök újabb és újabb ajtókat nyitottak ki hogy a későn érkezők be tudjanak jutni. A hátul állók persze nem tudhatták hogy elöl már kitört a pánik, csak nyomultak tovább előre. Az elöl állók a lelátókat és a pályát elválasztó rácshoz szorultak, kétségbeesetten próbálva kijutni a pályára. A szerencsésebbeknek sikerült. 6 perccel a kezdés után a bíró megállította a mérkőzést. A szurkolók egy része megpróbált átjutni a pályán hogy kimentsék sérült társaikat, de a rendőrök kordonnal akadályozták meg őket. 94-en haltak meg a stadionban, majd még ketten később a korházban, több százan pedig megsérültek.

Erről emlékezünk meg minden évben április 15-én. Bárhol vannak éppen, bármit csinálnak, a Liverpool szurkolók mind megállnak 3:06-kor és egy perces csenddel tisztelegnek az áldozatok előtt. A stadionunkban pedig megemlékező ceremóniát tartanak. Nekem ez volt az első áprilisom mint Liverpool drukker, úgyhogy próbáltam a magam módján megemlékezni. 3:06-kor leállítottam mindent, imádkoztam, aztán meghallgattam és elénekeltem a You'll Never Walk Alone-t, azóta is azt hallgatom. Aztán megnyitottam ezt a posztot de az igazság az hogy most már szombat van és úgy írom ezt, tegnap nem tudtam befejezni mert mindenképpen meg akartam nézni a megemlékezést. Ami, ha szabad ilyet mondanom, csodálatos volt. Ezt úgy értem hogy gyönyörű, megindító, könnyfakasztó. Három pap tartotta a ceremóniát. Ők olvasták fel a 96 áldozat nevét, és gyertyát gyújtottak mindegyikükért. Ezután egy gospel kórus énekelt néhány gyönyörű, szomorú dalt. Majd az egykori liverpooli Lord Mayor, Steve Rotheram tartott egy csodálatos beszédet. Az is szerepelt benne hogy a Hillsborough Family Support Group alapívánnyal megegyezésben a királynő elé fogják terjeszteni kérelmüket hogy az edzőnket, Kenny Dalglish-t lovaggá üssék. Ő volt 89-ben is az edző és egyben klublegenda is, aki rengeteget tett az áldozatok családjainak megsegítéséért. A mi szemünkben már eddig is King Kenny volt, de nemsokára lehet hogy Sir Kenny lesz. Elképesztő :) Utána pedig az említett Family Support Group elnöknője, Margaret Aspinall tartott beszédet. Ő is elvesztette a fiát a tragédiában, és el sem tudom képzelni mennyire nehéz lehet ez neki. Hihetetlenül erős nő, nagyon-nagyon tisztelem. Rengeteget sírt a beszéde alatt, én is majdnem sírtam vele, főleg amikor teljesen meghatódva megköszönte mindenkinek a segítséget, és kiemelte a csapat régi edzőjét, Rafa Benítez-t, aki szintén ott volt és ezt hallva szintén sírva fakadt. Mindenki aki ott volt felállt és állva tapsolták, és énekelték a régi dalát. Csodálatos volt. Ahogy az is amikor az elnöknő kifakadt és mindenkit bíztatott rá hogy akadályozzuk meg hogy újra bevezessék az angliai stadionokban az állóhelyet, amit pont Hillsborough után/miatt töröltek el. Tökéletesen igaza van. Lényegében az összes mondatát dörgő taps kísérte, lenyűgöző volt nézni. A szertartás végén pedig elénekelte együtt mindenki az YNWA-t, majd felengedték a 96 piros lufit. És így lett vége. Utána pedig sorra kikerült a képernyőre az áldozatok fényképe, neve és életkora amikor meghaltak. Itt már nem tudtam megakadályozni és túlzás nélkül végigsírtam az egészet, főleg amikor Jon-Paul Gilhooley-t mutatták. Ő a csapatkapitányunk, Steven Gerrard unokatestvére volt, és mindössze 10 éves. El tudjátok ti ezt képzelni? Ez az egész napomra rányomta a bélyegét, nem tudtam elszakadni tőle, egyfolytában Hillsborough járt a fejemben.



Még valamiről nem beszéltem, pedig nagyon fontos. Hogy miért bojkottáljuk a The Sun nevű újságot, és ha van benned egy kis emberség akkor miért nem szabad neked sem soha megvenni vagy akár csak beleolvasni. A tragédiát követő számban állított undorító hazugságok miatt, nevezetesen hogy a szurkolók kirabolták a holttesteket és megverték azokat akik lélegeztették a sérülteket. Mindezt THE TRUTH főcím alatt hozták ki, és azóta sem ismerték el hogy hazudtak. Ennek szól a mondás amit a bejegyzés címének adtam: Justice for the 96. Nem akarunk mást csak hogy végre napvilágra kerüljön az igazság, és mindenki láthassa hogy a Sun végig hazudott. Erről szól ez a csodálatos dal, érdemes meghallgatni és odafigyelni a szövegére:

Nekem a hideg futkos tőle a hátamon minden alkalommal. There's a tear in my eye, 96 reasons why... gyönyörű dal.

Természetesen ez nem a teljes történet, próbáltam egy viszonylag érthető, átfogó képet adni az eseményekről. Ha érdekelne a többi részlet... szerintem tudod hol találod.

Köszönöm ha elolvastad. Sokat jelent.

Justice for the 96!
You'll Never Walk Alone!
DON'T BUY THE SUN!